Európa legnagyobb napelem parkja épül a magyar–román határ mellett
Megkapott minden engedélyt, így megkezdődhet Európa legnagyobb napelemparkjának építése a magyar-román határ mellett.
A napelemparkot két Arad megyei község, Ottlaka (Graniceri) és Nagypél (Pilu) területén fogják kialakítani. Mindkét önkormányzat decemberben kiadta az utolsó engedélyeket, nyilatkozta Petru Claudiu Batrinut, Ottlaka polgármestere.
„Részünkről valamennyi eljárás lezárult. A beruházók szerint a munkálatok tavasszal-nyáron kezdődnek” – közölte az ottlakai polgármester. Elmondása szerint a beruházó úgy tájékoztatta, hogy az eredetileg tervezettnél kevesebb, de egyenként nagyobb teljesítményű napelemet fognak elhelyezni a napelemparkban, így a tervezett beépített összteljesítmény nem változik.
A Monsson Trading 2022-ben jelentette be, hogy a kontinens legnagyobb napelemparkját kívánják kialakítani Arad megyében, a román-magyar határ közelében. Az 1064 hektáros létesítmény beépített teljesítménye 1044 megawatt lesz. A Monsson két másik napelempark létrehozását is tervezi Arad megyében, Kisjenőn (Chisineu Cris) és Mácsán (Macea). Ezeknek a tervezett beépített teljesítménye összesen mintegy 800 megawatt.
A Monsson Trading a megújuló forrásokból származó energia termelésére és energiatárolásra szakosodott Monsson Group tagja, amely egy román származású svéd üzletember tulajdonában van. A cégnek több napelemparkja és szélerőműve van Romániában, amelyek energiatárolói kapacitással is rendelkeznek.
(forrás: greendex.hu)
Energiaár változások
2025. április HUDEX BL 2026 / 2025.01.01-2025.03.24 2024.01.01-2025.03.24 TTF Winter 25 Co2: EEX GERMAN 26BL
Megnyílt Európa legnagyobb akkumulátortelepe: több millió háztartásnak képes energiát adni
A beruházás a következő 15 év alatt több mint 80 milliárd forinttal csökkenti a fogyasztók számláit. A Zenobe akkumulátorparkja sokkal hatékonyabbá teszi a szélerőműveket, amelyek...
A geotermikus energia lehet a második Trump-ciklus nagy nyertese?
Donald Trump februárban kinevezett energiaügyiminisztere, Chris Wright elkötelezett amellett, hogy az ország az energetika területén önellátó legyen. Elképzeléseinek az olajvállalatok mellett a geotermikus energiával foglalkozó...
Úttörő jellegű beruházás lenne a kiskunhalasi geotermikus erőmű megépítése
Úttörő jellegű beruházás lenne a kiskunhalasi tervezett geotermikus erőmű megépítése, ez lenne az első folyamatosan működő, villamos energiát termelő és hőszolgáltatást is nyújtó ilyen létesítmény...