Rekord hőmérsékletek és globális összeomlás
Már szinte hivatalos: 2024 lesz az első olyan év, amikor a globális átlaghőmérséklet 1,5 Celsius-fokkal (vagy 2,7 Fahrenheit-fokkal) lesz magasabb az iparosodás előtti szintnél. 2023-ban a hőmérséklet megdöntötte a globális rekordokat, 2024 pedig még ennél is melegebb volt – a valaha mért legmelegebb év. Egyre több éghajlatkutató figyelmeztet arra, hogy az éghajlatváltozás akár fel is gyorsulhat.
A felmelegedés elsődleges oka természetesen a szén, az olaj és a metángáz elégetése. Most azonban úgy tűnik, hogy néhány régóta várt negatív visszacsatolás is hozzájárulhat a problémához. Egy októberben megjelent tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a metánkibocsátás (ez a gáz mintegy 80-szor nagyobb hőcsapdát képez, mint a szén-dioxid) közelmúltbeli növekedését a vizes élőhelyeken és a mezőgazdasági talajokban élő mikrobák okozzák – nem pedig a fosszilis tüzelőanyagok fogyasztása. Ez egyszóval ijesztő, mivel azt sugallja, hogy egyes biológiai szén-dioxid-nyelők most szénforrássá válhatnak.
A Párizsi Megállapodás azon törekvése, hogy a globális hőmérsékletet 1,5 Celsius-fok alatt tartsák, halottnak tűnik. Ez már önmagában is elég rossz. Még rosszabbá teszi a globális környezetvédelmi együttműködés bénultsága. Az idei, az ENSZ által szponzorált, Azerbajdzsán petro-államában tartott klímatárgyalások centiméterekre voltak az összeomlástól, és alig eredményeztek többet, mint a gazdag nemzetek ígéretét, hogy a szegényebb országoknak évi 300 milliárd dollárt biztosítanak az éghajlatváltozás finanszírozására – mely összeg egyesek szerint „csekély összeg”.
A csalódást keltő klímatárgyalások egy lehangoló minta részei voltak. A műanyagszennyezés globális problémájának kezeléséről szóló nemzetközi tárgyalások is kudarcba fulladtak. A biológiai sokféleségről szóló ENSZ-csúcstalálkozó, amelynek célja a vadvilág bolygószintű csökkenésének kezelése volt, szintén kudarcba fulladt. Úgy tűnik, hogy 2025-ben és azon túl a hétköznapi polgárokra és nem a kormányzati szervezetekre kell számítanunk, hogy a környezeti fejlődés felé vezető utat mutassanak.
A Helene hurrikán
A Helene hurrikán újabb bizonyítéka volt annak, hogy a szén, olaj és a földgáz alkalmazása, milyen mértékben károsítják a környezetünket. Mintegy 230 ember vesztette életét a vihar következtében, amely legalább 200 milliárd dolláros kárt okozott. Ahogy a vihar egyre erősebbé és nagyobbá vált az óceáni vizek felett, a legtöbb megfigyelő arra számított, hogy a legnagyobb károkat Floridában fogja okozni. Ehelyett a vihar többnyire elkerülte a Napsütéses Államot, és végül Tennessee, Georgia és Észak-Karolina államot sújtotta, ahol az özönvízszerű esőzések széles körű áradásokat okoztak.
Az észak-karolinai hegyi városok viselték a legnagyobb károkat, Asheville híres művészeti negyede is megsemmisült. A város körülbelül 500 km-re van a parttól, és 610 méter magasan fekszik a tengerszint felett. A vihar előtt az erdős enklávét széles körben „éghajlati menedékként” ünnepelték.
Dióhéjban ez a Helene hurrikán nehezen kiérdemelt tanulsága. Nincs tökéletes menedék az éghajlati káosz elől. Persze, egyes helyek talán ellenállóbbak, mint mások. De a fájdalmas igazság az, hogy az éghajlatváltozás veszélyei elől nincs menekvés. Talán ebben a tényben találhatunk egyfajta megnyugvást: nem számít, hol élünk, mindannyian együtt vagyunk ebben a helyzetben.
Az Egyesült Királyság leállította az utolsó szénerőművét
Az Egyesült Királyság az ipari forradalom szülőhazája. Itt találták fel a gőzgépet és a vasutat is; 1882-ben Londonban nyílt meg a világ első széntüzelésű villamos erőműve és még 1990-ben is a fekete kőzet adta a brit villamosenergia-termelés 80 százalékát.
A brit szén korszaka idén ért véget, amikor az ország utolsó széntüzelésű erőműve leállt. „Igazán történelmi” – így jellemezte a World Resources Institute kutatója a Ratcliff-on-Soar erőmű bezárását. „Ez bizonyítja, hogy más országok is képesek lehetnek gyors széncsökkentésre”.
Pontosan: az elmúlt több mint 20 évben a legtöbb iparosodott, gazdag ország elfordult ettől a leginkább széndioxid-intenzív energiaforrástól. Az Európai Unióban a szén részesedése a villamosenergia-termelésből mintegy 40 százalékkal csökkent, és három kirívó lemaradó ország (Németország, Lengyelország és Törökország) kivételével a szén az uniós országok villamosenergia-termelésének legfeljebb 5 százalékát teszi ki. Az Egyesült Államok is ebbe az irányba tart: Márciusban amerikai környezetvédelmi csoportok bejelentették, hogy megállapodást kötöttek az utolsó New England-i szénerőművek végleges leállításáról.
A CO2 szennyezés csökkenésének egyik fő oka, hogy mind az EU-ban, mind az Egyesült Államokban egyre inkább elfordulnak ettől az energiahordozótól. 2022 és 2023 között (ez az utolsó olyan időszak, amelyre vonatkozóan teljes statisztikák állnak rendelkezésre) az EU kibocsátása több mint 8 százalékkal csökkent, ami minden idők legnagyobb csökkenése; eközben az Egyesült Államokban az 1990-es szintnél is alacsonyabb az éghajlatszennyezés.
Igaz, hogy a szénfelhasználás számos országban tovább növekszik, különösen Délkelet-Ázsiában, ahol a Fülöp-szigetek mostanra megelőzte Kínát és Indonéziát, mint a Föld leginkább szénfüggő országa. De Nagy-Britannia szénről való leválása azt mutatja, hogy bármely gazdaság – függetlenül attól, hogy mennyire szénfüggő – képes átállni más energiaforrásokra, és közben fenntartani a jólétét.
Erősödnek a nagy olajvállalatok elleni elszámoltathatósági erőfeszítések
2024-ben új lendületet kapott az évek óta tartó törekvés, hogy az olaj- és gázipari vállalatokat felelősségre vonják az éghajlatváltozásért és a szennyezés egyéb formáiért. Az állami és helyi önkormányzatok jogi és jogalkotási erőfeszítéseik bővítésével egyre inkább előtérbe kerül a „szennyezők fizessenek” elv.
Az elmúlt hét évben államok, városok és megyék tucatjai perelték be a nagy olajtársaságokat, például az ExxonMobilt, a Chevront és a BP-t, mert jól dokumentált szerepük van a közvélemény megtévesztésében a globális felmelegedés veszélyeivel kapcsolatban. Az elmúlt évben néhány új joghatóság is csatlakozott: Maine állam, Chicago városa és a pennsylvaniai Bucks megye.
Idén néhány helyi önkormányzat új célpontot vett célba: a fosszilis tüzelőanyaggal működő közműszolgáltatókat. Az oregoni tisztviselők kiterjesztették folyamatban lévő éghajlatvédelmi perüket az állam legnagyobb gázszolgáltatójára, az NW Naturalra, az észak-karolinai Carrboro község pedig klímapert indított a Dél legnagyobb közműszolgáltatója, a Duke Energy ellen.
Eközben néhány nagyobb szereplő a többi nagy olajvállalatot kezdte el üldözni a műanyagszennyezés okozta válság kialakulásában játszott állítólagos szerepe miatt. Szeptemberben Rob Bonta kaliforniai főállamügyész bejelentette, hogy a maga nemében először indít ilyen pert az ExxonMobil ellen, amiért az félrevezette a közvéleményt a műanyagok újrahasznosításának technikai és gazdasági megvalósíthatatlanságáról.
A nagy olajvállalatokkal szembeni ellenszenv túlmutat a pártvonalakon is: a hagyományos zöld államok mellett, mint például Kalifornia, a klasszikusan republikánus államok és megyék is hasonló pereket indítottak, például a kansasi Ford megyében. Szintén 2024-ben Vermontban a törvényhozók elfogadták az ország első klímaszuperfund-törvényét, amely a „szuperkibocsátók”, például az ExxonMobil és a Shell számára előírja, hogy fedezzék az éghajlattal kapcsolatos károk – például az állam fővárosát, Montpelier-t elpusztító 2023-as árvíz – költségeinek egy részét.
Az erdőírtás világszerte tovább növekszik
A klímaváltozás felgyorsulásával és az üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedésének következtében a nemzetállamok kormányai évek óta ígérik, hogy lassítani fogják az erdőírtás ütemét.
A Climate Focus kutatócsoport októberben közzétett jelentése szerint az erdőirtás világszerte változatlanul folytatódik. 2023-ban, az utolsó olyan évben, amelyre vonatkozóan teljes számadatok állnak rendelkezésre, mintegy 16 millió hektár elsődleges erdőterületet irtottak ki, és további 153 millió hektárt „degradáltak” útépítések és erdőtüzek miatt. Mindezt annak ellenére, hogy 2021-ben 140 nemzet vállalta, hogy az évtized végéig leállítja az erdőirtást.
Miért vágjuk ki folyamatosan a fákat? Egyszerű: hogy helyet csináljunk az olyan mezőgazdasági tevékenységeknek, mint a szója- és olajpálma-termesztés és a szarvasmarha-tenyésztés, valamint a fémek, például a nikkel bányászatának.
A fenntarthatóság mindaddig délibáb marad, amíg nem sikerül csökkenteni a mezőgazdaság és a különböző iparágak hatalmas lábnyomát.
(forrás: earthisland.org)
