Milliárdos támogatás jön a biogáz és biometán hazai fellendítésére
- Biogáz
- Biogáz és biometán előállítás
- Biometán
- Energiaimport
- Támogatás
A Jedlik Ányos energetikai programon belül 40 milliárd forintos biogáz- és biometán-előállítást támogató programot indít a kormány „a szuverenitás és a magabírás jegyében” – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Miskolcon.
Czepek Gábor elmondta, a program célja, hogy a jelenlegi 200 millió köbméteres kapacitásról duplájára bővüljön a magyarországi biogáz-előállítás volumene, elősegítve az ország energiaimporttól való csökkenését. Hozzátette, a pályázat egy legfeljebb hatvan százalékos támogatási intenzitású program lesz.
Közölte, a biogáz-előállítást támogató programra várhatóan júniusban és júliusban lesznek majd beadhatóak a pályázatok. Hangsúlyozta, a kormány célja az, hogy Magyarország 2030-ban „magabíró energiapolitikával” rendelkezzen, önellátással az árampiacon.
Az alábbi ábra áttekintést nyújt a biogáz termelés alapanyagairól és lehetséges kimeneti termékeiről:
Van már akcióterv: Az Energiaügyi Minisztérium még tavaly tette közzé a Biogáz és Biometán akciótervet, ahol többek között kiemelik: a biogáz piacfejlesztési akcióterv egy óvatos alappályával indul, és az időközben összegyűlő vizsgálati eredmények és a piaci igények fejlődése alapján rendszeresen indokolt felülvizsgálni a biogáztermelésbe bevonható mezőgazdasági alapanyagok körét.
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet és az IFUA potenciálfelmérése alapján azt javasoljuk, hogy 2030-ra a jelenlegi háromszorosát, 600 millió köbméter biogáz termelést tekintsük alappályának – fogalmaznak.
Az alábbi ábra pedig azt mutatja, hogy melyek a biogáz és a biometán főbb felhasználási területei:
Fontos azonban, hogy a biogáz/biometán termelés alapjául szolgáló biomassza felhasználás nem korlátozhatja az agrárgazdasági célok teljesítését és összhangban kell lennie a fenntartható és körforgásos gazdaság elveivel, húzzák alá.
(forrás: portfolio.hu)
Energiaár változások
2025. április HUDEX BL 2026 / 2025.01.01-2025.03.24 2024.01.01-2025.03.24 TTF Winter 25 Co2: EEX GERMAN 26BL
Megnyílt Európa legnagyobb akkumulátortelepe: több millió háztartásnak képes energiát adni
A beruházás a következő 15 év alatt több mint 80 milliárd forinttal csökkenti a fogyasztók számláit. A Zenobe akkumulátorparkja sokkal hatékonyabbá teszi a szélerőműveket, amelyek...
A geotermikus energia lehet a második Trump-ciklus nagy nyertese?
Donald Trump februárban kinevezett energiaügyiminisztere, Chris Wright elkötelezett amellett, hogy az ország az energetika területén önellátó legyen. Elképzeléseinek az olajvállalatok mellett a geotermikus energiával foglalkozó...
Úttörő jellegű beruházás lenne a kiskunhalasi geotermikus erőmű megépítése
Úttörő jellegű beruházás lenne a kiskunhalasi tervezett geotermikus erőmű megépítése, ez lenne az első folyamatosan működő, villamos energiát termelő és hőszolgáltatást is nyújtó ilyen létesítmény...