Blog

Gyerekek és a természet; Hőtároló akkumulátorok

Gyerekek és a természet

Ha a gyerekek bölcsődés, óvodás korukban nem tapasztalják meg, milyen jól érezni magunkat a természetben, mezítláb sétálni egy folyó partján vagy megérinteni egy fát, később sokkal nehezebben tudnak kapcsolatba kerülni a természettel – mondja Dr. Balog Ágnes, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola oktatója. A pedagógusokat és segítő szakembereket képző főiskola egyre nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy a hallgatók megismerjék a környezeti nevelés módszereit.

„A sarazás és a mezítlábazás szinte teljesen eltűnt a gyerekek mindennapjaiból, akárcsak az állatokkal való kapcsolat vagy a növények ismerete, és ez nemcsak a városi, hanem a kisebb településeken élő gyerekekre is igaz. Elméletben tudjuk, milyen fontos lenne mindez, mégis sokszor van valamilyen félelem a szülőkben és a pedagógusokban – sáros lesz a ruha, megszúrja a lábukat valami, megcsípi őket a kullancs –, ami miatt nagyon sokszor távol tartják a gyerekeket a természettől” – mondja Dr. Balog Ágnes óvodapedagógus, táj- és kertépítész mérnök, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola oktatója.

Pedig a korai természetélményeknek fontos szerepük van. „Aki bölcsődés-óvodás korában nem tapasztalta meg, milyen jól érezni magunkat a természetben, milyen mezítláb egy folyóparton tapicskolni, sétálni az erdőben, megérinteni egy fát, annak később sokkal nehezebb kapcsolatba kerülnie a természettel” – magyarázza a szakember, hozzátéve: az is nehézséget jelent, hogy a gyerekek már kiskoruktól másféle, gyors és intenzív ingerekhez szoknak, így később nehezen tudnak lelassulni, szemlélődni a természetben.

Miközben az általános és középiskolások rengeteg elméleti tudást szereznek a növény- és állatvilágról, alig van kapcsolatuk a természettel – márpedig éppen ez lenne a környezeti nevelés egyik célja. „Ez egy évtizedek óta használt fogalom, éppen ezért ma már szerteágazó, de többek között az a célja, hogy az emberek a környezetükért felelősséget vállaló életmódot folytassanak, és visszataláljanak a természethez. Ez a kapcsolatépítés nagyon fontos, valamiféleképpen újra meg kell teremteni a természet és az ember közötti elvesztett kapcsolatot” – magyarázza.

Ebben már az is segítene, ha minél több óvodának és iskolának lenne saját közösségi kertje, amelyet a pedagógusok és a gyerekek együtt gondoznak, észrevétlenül kapcsolatba lépve a természettel, megtanulva a haszonnövények ápolását, megfigyelve a különböző növények fejlődését és az állatok életét. Az Apor oktatói, kutatói évek óta vizsgálják, hogyan lehet a tankerteket beilleszteni a pedagógiai munkába, milyen pozitív hatással lehet az iskolakert a diákok személyiségfejlődésére, hogyan alapozza meg környezettudatosságukat.Az óvoda- és iskolakertben száraz ismeretek helyett élményeket adhatunk a gyerekeknek. Átélhetik, milyen az, amikor ők is tesznek valamit a természetért, például olyan növényeket ültetnek, amelyek sok beporzót vonzanak, vagy közösen sünbarát kertet hoznak létre” – emeli ki a főiskolai docens.

A szakember úgy látja, a környezeti nevelés elméleti hátterét kidolgozták az elmúlt évtizedekben, ám világszerte probléma a gyakorlati megvalósítás – hiszen azt szeretnénk „megtanítani” a gyerekeknek, amit sok esetben a felnőttek sem éreznek sajátjuknak. „Sokszor az alapvető ismeretek is hiányoznak: nem tudjuk, pontosan hogyan kerül az élelmiszer az asztalunkra vagy honnan érkezik az ivóvíz. Hogyan néz ki egy szennyvíztisztító, egyáltalán mitől tudják megtisztítani a vizet, és mitől nem? Ha ezekre a kérdésekre választ tudunk adni, azt is érteni fogjuk, miért érdemes akkor is környezetbarát tisztítószert venni, ha az valamivel drágább. És így hitelesebben tudjuk megfelelő irányba terelni a gyerekeket” – mondja a szakember.

A pedagógusokat és segítő szakembereket képző Apor Vilmos Katolikus Főiskolán éppen ezért kiemelten foglalkoznak a környezeti neveléssel. Az ilyen témájú kurzusok jó ideje részét képezik a hallgatók tantervének, néhány éve pedig kötelező tantárggyá tették a teremtésvédelmet a csecsemő- és kisgyermeknevelő, az óvodapedagógus és a tanító szakosok számára. A környezeti nevelés számos módszertani kurzusnak is része, de a mentálhigiénés közösség- és kapcsolatépítés mesterszakon is kiemelt téma: a leendő szakemberek megismerhetik azokat a módszereket, gyakorlati lehetőségeket, amelyekkel az ember és a természet közötti kapcsolatot újra létre lehet hozni, akár felnőttekről, akár gyerekekről van szó.

A főiskola emellett idén is meghirdette a zöld gondoskodás és digitális környezetpedagógia szakirányú továbbképzést, ahol olyan környezetpedagógiai szakembereket képeznek, akik pedagógiai, tanácsadói vagy terápiás munkájukban elsősorban a növény- és állatasszisztált módszerekre támaszkodnak, egyéni és csoportos foglalkozásokat szerveznek meg és bonyolítanak le.

(forrás: greendex.hu)

Hőtároló akkumulátorok

Napjainkban a hőtárolási technológiák sora van kialakulóban, amelyek az egyik legköltséghatékonyabb megoldást kínálhatják a fűtés és az iparihő-termelés dekarbonizálására, választ adva ezzel az energiaátmenet egyik legnagyobb és egyik legritkábban tárgyalt kihívására.

A nap- és szélerőművek ma már nemcsak a klímavédelmi, de egyre inkább a költség- és energiaszuverenitási megfontolások miatt is nagy ütemben szorítják vissza a hagyományos erőműveket az energiamixekben. A tiszta, olcsó, belföldön megtermelhető nap- és szélenergia azonban időjárásfüggő, vagyis rendelkezésre állása jóval kisebb, mint a jól szabályozható hagyományos erőműveké, ezért fontos, hogy hosszabb távon is nagy mennyiségben el lehessen tárolni a napfény- és szélmentes időszakokra.

A legígéretesebb energiatárolási megoldások között az elektrokémiai akkumulátorokat és a zöldhidrogént szokás megemlíteni, de ezen technológiáknak is megvannak a határaik. Az akkumulátorok nem igazán alkalmasak néhány óránál hosszabb időtartamú hatékony tárolásra, a zöldhidrogén pedig ma még rendkívül költséges, nem véletlen, hogy továbbra is intenzív munka folyik, hogy újabb energiatárolási technológiákat fejlesszenek ki.

Az egyik ilyen, az akkumulátorokkal versenyképes technológia például a sűrített levegős energiatárolás, és ebbe a körbe sorolható több hőenergia-tároló megoldás is. A megújuló energia hő formájában történő tárolásának lehetősége egészen a legutóbbi időkig kevesebb figyelmet kapott a megérdemeltnél, a benne rejlő jókora potenciál ellenére is.

A hőtárolásnak számos előnye van a tradicionálisabb energiatárolási megoldásokhoz képest: mindenekelőtt az alacsonyabb költségek, a hosszabb élettartam, valamint a magasabb hatékonyság. A hőenergia-tárolás átlagos tőkebefektetési (CAPEX) igénye mindössze 232 dollár kilowattóránként (kWh), míg ugyanez az érték a lítiumion-akkumulátorok esetében átlagosan 304 $/kWh volt 2023-ban. A már ezen a területen is megfigyelhető kínai dominancia, illetve az ázsiai ország kisebb munkaerő-költségei és nagyobb mérethatékonysága következtében ugyanakkor Kínán kívül 54%-kal magasabb CAPEX-szel lehet számolni.

A hőként tárolt megújuló energia később nemcsak hőenergia formájában használható fel, hanem elektromossággá is (vissza)alakítható, már ha van rá igény. A világ teljes energiakeresletének ugyanis közel fele hőenergia-igény formájában realizálódik, hiszen a hőenergia az otthonok fűtésétől az ipar számos területéig egyszerűen nélkülözhetetlen. Az élelmiszerek, a gyógyszerek, a papír, a vegyszerek és egy sor egyéb anyag gyártásához 100-tól akár 1500 Celsius-fokig terjedő hőmérsékletre is szükség lehet, aminek fenntartható forrásból való biztosítása az energiaátmenet egyik legnagyobb és egyik legritkábban tárgyalt kihívása.

Az ezekhez az ipari folyamatokhoz szükséges hő előállításához használják fel a jelenleg a világon elfogyasztott fosszilis energia mintegy negyedét, és ennek megfelelően a globális karbonemisszió 20%-a ezekhez a folyamatokhoz fűződik. Az olyan alternatívák, mint például a zöldhidrogén vagy a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás (CCS) alkalmazása értelemszerűen drágábbak, mint a meglévő gáztüzelésű kazánok, ahogyan a villamos energia közvetlen használata is.

Míg az alacsonyabb hőigényeket egyre nagyobb mértékben a hőszivattyúk elégítik ki, a 200 Celsius-fok fölötti tartományban a hőenergia-tárolás vagy az elektro-termikus akkumulátorok játszhatják majd a főszerepet. A legfeljebb 160 Celsius-fokos hőigények esetében a magas hőmérsékletet biztosítani képes hőszivattyúk és a hőtárolás kombinálható is, és ez a megoldás kínálja valamennyi technológia közül a legversenyképesebb, a gázkazánokénál is alacsonyabb költségeket.

Napjainkban a hőtárolási technológiák sora van kialakulóban, melyek közül sok zavarba ejtően egyszerű anyagokból, kövekből, téglákból, betonból, acélból vagy sóból és elektromos fűtőszálból áll össze. Azon túl tehát, hogy ezek a technológiák műszaki és költségszempontból is versenyképesek az elektrokémiai akkumulátorokkal (a zöldhidrogén költségeinek pedig csupán a töredékét teszik ki), az is nagy előnyük, hogy gyártásuk nem igényel sokat azokból a kritikus ásványi és egyéb nyersanyagokból, amelyek megfelelő mennyiségben való rendelkezésre állása hamarosan nagy nehézségekbe ütközhet a többi tiszta technológia irányából támasztott erős kereslet miatt.

Ilyen például a ma legelterjedtebb akkumulátorok mellett a napelemek gyártásához is alapvető lítium, melynek forrásaiért már napjainkban is heves és fokozódó versengés folyik. 2022-ben világszerte összesen mintegy 113 000 tonna lítiumot termeltek ki, azonban becslések szerint a „fehér aranynak” is nevezett alkálifémből 2030-ban már évi 250.000–450.000 tonnányira lesz szükség a dekarbonizálódó gazdaságban.

A hőenergia-tárolásba a korábbi években viszonylag kevés befektetés áramlott, és a fő potenciális ügyfélkört alkotó iparvállalatok vezetőinek technológiával kapcsolatos edukáltsága is kívánnivalókat hagyott maga után. Az utóbbi időszakban viszont komoly privát tőke mozdult meg, és találta meg a helyét egyesült államokbeli és európai kísérleti projektekben, illetve startupoknál. Részben hasonló megfontolások motiválták Kínát arra, hogy a hőenergia-tárolásnak köszönhetően lényegében 24 órás folyamatos energiatermelésre képes koncentrált naperőmű-technológia fejlesztésére fordítsa figyelmét.

A technológiában a fenntartható gazdaság szempontjából rejlő potenciál kiaknázásához ugyanakkor elengedhetetlen lesz, hogy a kormányok támogató szabályozói környezetet alakítsanak ki, aminek egyik fő akadálya mindeddig az volt, hogy a döntéshozók jelentős része nem is ismerte a hőenergia-tároló akkumulátorokat. Az Egyesült Államokban ezt a feladatot már nagyrészt elvégezte a tiszta technológiák gyártását adókedvezmények és egyéb pénzügyi ösztönzők formájában támogató inflációcsökkentési törvény.

A hőenergia-tárolás elterjedése előtti egyik akadály az, hogy a legtöbb ilyen megoldás még csak legfeljebb 400–650 Celsius-fokos hőt képes biztosítani. A fejlesztéseknek köszönhetően azonban ma már létezik olyan hőenergia-tároló rendszer, amely akár 1500 Celsius-fokos hőmérsékletre is képes felmelegíteni a hőtároló közegként szolgáló téglákat, majd napokig képes tárolni a hőenergiát kevesebb mint napi 1%-os veszteséggel, mindezt az elektrokémiai akkumulátorok és a zöldhidrogén költségeinek csupán mintegy feléért. (Sőt, szénalapú hőtároló közeg alkalmazásával megközelítőleg 2000 Celsius-fokos és ennél magasabb hőmérséklet is elérhető.)

A hőenergia-tárolásra az élet számos területén mutatkozik igény. Míg sok vállalat ipari létesítményekbe kívánja telepíteni tárolási megoldásait, amelyek hőt, villamos energiát vagy mindkettőt szállítanak, mások hálózati alapú energiatárolást kívánnak kínálni a közművek számára. A világ legnagyobb, 90 gigawattórásra tervezett, meleg vizes szezonális hőenergia-tároló létesítménye pedig a városi távhőszolgáltatáshoz lesz hivatott hozzájárulni a dél-finnországi Vantaa városában, és tervezői szerint egy közepes méretű városnak akár az egész éves fűtési igényét is képes lesz kielégíteni.

Nagy léptékben alkalmazva tehát a hőenergia-tárolás a fűtés és iparihő-termelés szén-dioxid-mentesítésének legköltséghatékonyabb módjai közé tartozhat, egyúttal stabilitást és rugalmasságot biztosítva a hő- és villamosenergia-ágazat számára is az energiaátmenet során.

(forrás: greendex.hu)

Right to repair – Csere helyett javítás; Helyi élelmiszerek

Right to repair – Csere helyett javítás

Olyan világban élünk, ahol minden eldobható, minden újra cserélhető. Egyszerű és vonzó az eldobhatóságra épülő életmód, ellenben egyáltalán nem fenntartható. Mára tisztán látjuk a következményeit annak, hogy világunkban ez a szemlélet lett az uralkodó. Ezen változtatna az Európai Parlament által tavasszal elfogadott irányelv és a hozzá kapcsolódó szabályok, melyek megerősítik a fogyasztók javításhoz való jogát.

Nem volt olyan régen az a kor, amikor még egyáltalán nem volt evidens, hogy ha valami elromlott, azt cserélni kell. Néhány évtizede a javítás volt az elsődleges megoldás, de az még olyan világ volt, ahol nem volt mindenben bonyolult elektronika, mikrochip, és nem kapcsolódott minden eszközünk – a fogkefétől a ventilátoron át a mosógépig – az internetre.

Ha egy-egy eszköz bonyolult is volt, hozzá lehetett férni azokhoz az erőforrásokhoz, melyek segítségével a lelkes otthoni bütykölő – vagy ha ő nem is, akkor a szerelő – mindenképp tudott boldogulni. Mostanában viszont az autószereléshez nem csavarkulcs, hanem laptop kell speciális diagnosztikai szoftverrel, a telefonhoz pedig olyan csavarhúzó, amilyet a boltban nem árulnak.

Számos vállalat szervizpolitikája alapvetően a házon belüli javítást célozza. Ez azt jelenti, hogy csak az adott cég, illetve a szerződött partnerei végezhetnek javítást egy adott terméken, vagy legalábbis ők azok, akik a javításhoz szükséges információkhoz, eszközökhöz és nem utolsó sorban az alkatrészekhez hozzáférnek. A cégek jellemzően azzal érvelnek, hogy a javítás korlátozása a fogyasztók biztonságát szolgálja, másrészről viszont saját szerzői jogaikra, illetve a szellemi tulajdon védelmére hivatkoznak.

A világ egyre több pontján megjelenő right to repair mozgalom célja viszont éppen ez: biztosítani akár a fogyasztók, akár a független szerelők számára az eszközök javításához szükséges erőforrásokat. Így például alkatrészeket, kapcsolási rajzokat, diagnosztikai szoftvereket vagy bármi mást, ami lehetővé teszi, hogy aki szeretné, megjavíthassa elromlott készülékét, vagy legalább megpróbálkozhasson vele.

A nyersanyaghiánnyal és a teljes sebességgel zakatoló gyárak okozta kibocsátásokkal küzdő világunkban a helyzet kezd tarthatatlanná válni. A termékek javíthatóságára vonatkozó jogos fogyasztói igényt, amelynek környezetvédelmi és fenntarthatósági aspektusai is jelentősek, a jogalkotók is felismerték nem csak Európában. Az Egyesült Királyságban nyáron születhet törvény a javítás jogáról, de az USA-ban is terítékre került már a kérdés.

Az Európai Unióban jó úton haladunk a right to repair megvalósulása felé: április végén az EP megszavazta a javítási jogról szóló irányelvjavaslatot, melyet május végén az Európai Tanács is jóváhagyott. Onnantól, hogy a jogszabály hatályba lép, a tagállamoknak 24 hónapjuk lesz majd arra, hogy az irányelvet átültessék a nemzeti jogba. Ezzel az EU, legalábbis ebben a szegmensben, komoly lépést tesz a körforgásos gazdaság felé.

Az right to repair irányelv célja, hogy vonzóbbá tegye a javítást a fogyasztók számára. Ennek elérésében számos olyan eszköz és ösztönző segít, melyek hiányában eddig egyszerűbb, de legalábbis biztosabb lépés volt az új készülék vásárlása. Ezután a gyártóknak kötelességük lesz a termékek javítása, amiről időben és megfizethető áron kell gondoskodniuk, és az egész folyamatnak transzparensnek kell lennie. Ráadásul, ha a javítás a jótállási időszakon belül történik, akkor a garanciális időszak egy évvel meghosszabbodik. Ez utóbbi elv egyértelműen tartósabb termékek gyártására ösztönzi a cégeket.

Az irányelv szerint néhány meghatározott termékcsoportban – mint például a mosógépek, a porszívók vagy az okostelefonok – a gyártóknak a jótállási időn túl is kötelességük lesz megjavítani a készülékeket, ha még javítható állapotban vannak. A javítás időtartamára cserekészüléket kell majd biztosítani, ha pedig közben kiderül, hogy az adott készülék mégsem javítható, első körben felújított (refurbished) terméket kell helyette felajánlani.

A folyamatot egységes javítási tájékoztatók segítik majd, melyekből a fogyasztók megtudhatják, hogy egy adott hibatípus javítását milyen áron, mennyi idő alatt és milyen feltételekkel vállalják az egyes szolgáltatók. Emellett lesz egy közös online platform is, ahol azt is meg lehet majd nézni, hogy hol találhatók a helyi javítóműhelyek, a felújított cikkeket értékesítő, illetve a meghibásodott termékeket felvásárló üzletek. Sőt ott, ahol vannak, a közösségi javítási kezdeményezéseket is feltüntetik.

Az új rendszerben tehát nemcsak a márkaszervizek, hanem a független szerelők és akár a fogyasztók is javíthatnak majd. Számukra a gyártóknak méltányos áron kell biztosítaniuk a pótalkatrészeket. Ezen felül a javítást nem lehet akadályozni sem hardveres, sem szoftveres megoldásokkal. Azt persze fontos hangsúlyozni, hogy a cél nem az, hogy kevés hozzáértéssel otthon álljunk neki bütykölni, hiszen ez akár veszélyes is lehet. Az viszont nem hátrány, ha a javítási ágazatban is ki tud alakulni az egészséges piaci verseny.

Az Európai Bizottság adatai szerint a fogyasztók évente akár 12 milliárd eurót veszítenek azzal, hogy a javítás helyett új termékeket választanak. Emellett viszont a fenntarthatósági aspektus is jelentős: a fogyasztási cikkek túl korai eldobása évi 261 millió tonna szén-dioxid-egyenértékű kibocsátást eredményez, 30 millió tonna erőforrást emészt fel, és 35 millió tonna hulladékot termel az EU-ban. Ráadásul a folyamat nem lassul: az EU-ban a mennyiséget tekintve az egyik legdinamikusabban gyarapodó hulladéktípus az elektronikai hulladék.

Persze a probléma globális, ezt jól mutatja az is, hogy az ENSZ szakértői szerint 2022-ben világszerte 62 millió tonna e-hulladék keletkezett, 2030-ra pedig a 82 millió tonnát is elérhetjük. Ennek ma még csak a töredékét hasznosítjuk újra, míg jelentős része a környezetbe vagy olyan helyekre kerül, ahol potenciálisan veszélyezteti a helybéliek egészségét és a természetet. Főként akkor, ha a helyiek megpróbálják kinyerni az értékes anyagokat a hulladékból a helyben elérhető legolcsóbb és legegyszerűbb megoldással: tüzeléssel.

Vélhetően az új szabályok, ha nem is oldják meg teljesen a problémát, komoly nyomást helyeznek majd a gyártókra, akik idővel rákényszerülhetnek arra, hogy más megoldásokkal biztosítsák a nyereségüket. A szabályozás – bár erről konkrétan nem esik szó – utat nyithat a szolgáltatásalapú megoldások felé is. Ennek legismertebb példái ma az autómegosztó szolgáltatások, de nem elképzelhetetlen, hogy akár a háztartási eszközök esetében is megjelenjenek hasonló szolgáltatók. Persze, ilyesmire is van már példa, az önkiszolgáló mosodák ebbe az irányba mutatnak.

(forrás: greendex.hu)

Helyi élelmiszerek

Gyakran hallani vitákat arról, hogy jobb-e környezeti szempontból, ha helyi élelmiszereket vásárolunk. A rövid válasz határozott igen, de az ezzel kapcsolatos legfontosabb érvek nem a szállítás szén-dioxid-kibocsátásáról szólnak: inkább arról, hogy az élelmezésünk lokalizálása része lehet egy mélyebb társadalmi-gazdasági változásnak.

A szállítással legtöbbször az üvegházhatású gázok kibocsátását és más szennyezéseket hoznak összefüggésbe, amikor környezeti hatásokról van szó. Általában kimarad az invazív fajok terjesztésének a kérdése, pedig az idegenhonos, agresszíven terjedő fajok problémája a biodiverzitás-csökkenés egyik legfőbb közvetlen oka. A kontinensek közötti szállítás és közlekedés megbontja azokat a természetes akadályokat, amelyek léte alapvető jelentőségű a Föld különböző részeinek sokfélesége szempontjából.

Az invazív fajok sokszor nem véletlenül, szállítmányok „potyautasaiként” jutnak el egyik helyről a másikra, hanem szándékos betelepítéssel vagy úgy, hogy fogságból szabadulnak ki; mégis, a legkülönbözőbb élőlények gyakran nem szándékos utaztatása az óriási mértékű szállítás és közlekedés egyik nem nyilvánvaló, de komoly következménye, mely annak a rendszernek egy következménye, amelyben az élelmezésünk szempontjából alapvető termények, termékek több ezer kilométeres utaztatása természetes része a mindennapoknak.

Az utóbbi évtizedekben nagyon sok termék esetében rendkívüli módon eltávolodott egymástól a termelés és a fogyasztás helye. Az alábbi néhány felvetés rámutat arra, hogy a szállítás kérdése nem egyszerűsíthető le a két pont közötti távolság áthidalásából adódó üzemanyag-felhasználásra:

  • Az emberek egyre távolabbi ökoszisztémáktól kezdtek el függeni, ami egyszerre jelenthette azt, hogy megszűnt egy erős kapocs a helyi tájjal (ami korábban fenntartotta az életüket), másrészt azt, hogy egyre inkább elveszett egyáltalán a függés tapasztalata.
  • Semmilyen tapasztalatunk nincs azzal kapcsolatban, hogy mit okoz egy bizonyos termék előállítása ott, ahol létrehozzák. Nem tudjuk, hogy kik, milyen körülmények között, milyen módon termelik. A fizikai távolság mellett érzelmi távolság is létrejön; nem igazán tudjuk megítélni, átérezni egy adott probléma súlyát.
  • A távoli termékek vásárlásával gyakorlatilag kiáramlik a pénz a saját régiónkból, gyakran egyébként valamilyen óriási gazdasági szereplőhöz, miközben romolhatnak a helyi megélhetési lehetőségek.
  • A globális Észak országai a Föld rendkívül távoli pontjairól szerzik be élelmiszereik egy részét is. Ez felveti a kérdést, hogy mi történik az ott élő helyiekkel és a természettel, amelyre ezáltal többlet nyomás nehezedik (ez legerősebben talán a speciális körülmények között termeszthető, luxus fogyasztási cikkek – mint például a kávé és a kakaó – vagy az állati takarmány esetében merül fel).

A termelés eltávolodása (tegyük hozzá, az emberek mezőgazdasági termelésből történő foglalkozásváltása) gyengíthette a természetre utaltság érzését, és eltűntek szem elől a korábban erős visszacsatolások. Önmagukban ugyan a visszacsatolások megléte sem garantálja a fenntartható erőforrás-használatot, de jelenlétük mindenképp nagy jelentőségű.

Van egy további, nehezen számszerűsíthető szempont is, amely tovább árnyalja a helyi élelmiszer és a természetvédelem kérdését. Az élelemtermelés „hazahozása” elméletileg magában hordozhatja annak a lehetőségét, hogy újra nyilvánvalóbbá válik a természettől való függésünk, és ennek a tudatnak hatása lehet a természethez fűződő viszonyunkra is, ami fenntarthatósági szempontból rendkívül fontos.

Az élelmiszer-termelés terén jó lehetőség van a lokalizációra, hazánk adottságait tekintve pedig még inkább egyértelmű, hogy érdemes lenne minél inkább a helyi létforrásokra támaszkodva biztosítani az élelmünket is. A ma uralkodó globális élelmiszer-rendszerek rendkívül sok környezeti, társadalmi probléma súlyosbodásához járulnak hozzá: az ilyen termelésből származó terményeket rendszerint hatalmas anyag- és energiabefektetés árán sikerül megtermelni („gyártani”), a sokszor hangoztatott hozamnövekedésnek igen súlyos ára van.

A fenntarthatatlan termelési gyakorlatok miatt pedig megkérdőjelezhető, hogy egyáltalán meddig tarthatóak ezek a hozamok a talajok kizsigerelése, a kémiai szennyezések fokozása és a mezőgazdasági szempontból is alapvető biológiai sokféleség pusztítása ellenére. Arról nem is beszélve, hogy a konvencionális mezőgazdasági termelés humánegészségügyi szempontból is igen sok problémával jár, melyekre akkor találhatunk valódi megoldást, ha az egészséget az élelmiszerrendszereinkkel egységben értelmezzük.

Az előbbi átláthatatlan, szinte ellenőrizhetetlen hosszú ellátási láncokkal szemben ígéretes alternatívát jelentenek a helyi, kistermelői piacok és más kis léptékű, rendszerszintű alternatívák. A kistermelői, helyi eladásra termelt élelmiszerek rövid ellátási láncon keresztül történő eladása sokféle előnnyel jár: segíti a helyiek megélhetését, működő közösségek kialakulását, a kulturális és a biológiai sokféleség megőrzését, helyreállítását. A közösség által támogatott mezőgazdaság, a bevásárló- vagy kosárközösségek segítik a termelők és a vásárlók összekapcsolódását, és általában környezetkímélőbb módszerekkel termelt élelmiszerek érhetők el ezeken keresztül. Ezekben a rendszerekben fontos tényező a bizalom, a megbízhatóság.

Fontos azonban, hogy ezeket ne csak az alapján értékeljük, hogy pillanatnyilag milyen az itt elérhető termékek ökológiai lábnyoma a hosszú ellátási láncokban kaphatókhoz képest. A helyi források helyiek általi kezelésével kapcsolatos kis léptékű kísérletek fontos társadalomformáló erővé is válhatnak. Ezek a rendszerek kis léptékű rendszerszintű alternatívának tekinthetők: társadalmi kísérletek azon struktúrák meghaladására, amelyek szorosan összefüggenek a globális ökológiai válsággal.

Az ezeket létrehozó motiváció persze nem feltétlenül ökológiai, de a szóban forgó példák jól mutatják, hogy az ökológiai válságból kivezető utak keresésében a társadalmi újításoknak kulcsszerepük van. Mivel a helyi élelmiszer-gazdaság a teljes vidéki gazdaság meghatározó alapja, ennek az erősítése az élelmiszer-ellátási láncon messze túlmutató, rendszerszintű előnyökkel jár.

Egyéni szinten kézenfekvő lehetőség a bevásárlóközösségekhez, közösség által támogatott mezőgazdasághoz (CSA-rendszerekhez) való csatlakozás vagy a kosárközösségekben, kistermelői piacokon történő vásárlás. Ráadásul így igazán személyesen kapcsolódhatunk újra a környezetünkben élő emberekhez és a tájhoz, ami a saját viszonyulásunkat is mélyebben alakítja. Ez többről szól annál, mint hogy egy bevásárlóközpontban ezúttal egy korábban preferált termék helyett egy másikat választunk. Természetesen még jobb, ha sikerül agroökológiai, esetleg permakultúrás elvek mentén gazdálkodó termelőtől vásárolni.

Ez a gondolatmenet értelmetlennek tűnhet, ha – bár rendszerszintű problémának látjuk – úgy gondoljuk, hogy éppen a rendszerszintűség miatt az egyénnek nincs érdemi lehetősége változtatni, útfüggőségekbe van szorítva, és egyszerűen túl kicsi a hatása. Nagyon röviden azt a választ adhatjuk erre, hogy egyrészt lokálisan igenis jelentős hatása lehet (mind a természetközeli élőhelyekre, mind a helyi emberekre nézve) akár néhány embernek azzal, ha helyi közösségeket és helyi gazdákat támogat; másrészt – úgy gondolom – sokaknak nagyobb szabadsága van még ezen a téren, mint hinnénk.

Összefoglalva tehát: az, hogy egy termék helyi, nem jelenti azt automatikusan, hogy fenntartható módszerrel állították elő. A helyi termelés viszont hozzájárulhat a fenntarthatósági átmenethez és olyan fenntarthatóbb rendszerek létrejöttéhez, amelyekben a helyiek megélhetését, boldogulását, élelmét a helyi létforrások és a helyi emberek biztosítják. A ma uralkodó, az ökológiai válság súlyosbodásában alapvető szerepet betöltő társadalmi-gazdasági rendszer meghaladásában igen nagy jelentőségűek ezek a kis léptékű társadalmi kísérletek.

(forrás: greendex.hu)

Karbon megkötés az óceánokban; Energiaár változások

Karbon megkötés az óceánokban

2.1     Bevezetés

Az éghajlatváltozás az egyik legnagyobb kihívás, amely a bolygónkat fenyegeti, főként az atmoszférában felhalmozódó szén-dioxid (CO2) miatt. A hagyományos erőfeszítések a mérséklésre, mint az emissziócsökkentés és az energiahatékonyság javítása, nem bizonyulnak elegendőnek a gyors éghajlatváltozás megfékezéséhez. Ennek eredményeként a tudósok új megoldásokat kutatnak a CO2 megkötésére és tárolására. Egy ígéretes megközelítés a tengervízből való CO2 kivonás, amely az óceánok természetes szénelnyelő képességeit használja ki. Ez a cikk a megkötési folyamat támogatására tervezett technológiákat vizsgálja, értékelve azok lehetséges hatásait és kihívásait.

2.2     Az óceánok, mint szénelnyelők

A világ óceánjai az emberi eredetű CO2 kibocsátások körülbelül egynegyedét nyelik el, kulcsszerepet játszva a Föld klímájának szabályozásában. Ez a természetes folyamat segít enyhíteni az üvegházhatást, de ugyanakkor az óceánok elsavasodásához vezethet, amely negatívan befolyásolja a tengeri ökoszisztémákat. Az óceánok CO2 elnyelését szabályozó bonyolult kémiai és biológiai kölcsönhatások vonzóvá teszik őket a szénmegkötési erőfeszítések fokozására. Az óceánok szénelnyelő képességének növelése jelentős eszköz lehet a globális éghajlatváltozás elleni küzdelemben.

2.3     Szénkivonási technológiák

  • Közvetlen CO2 kivonás
    • A tengervízből való CO2 kivonás kémiai folyamat, amelyek során a feloldott CO2-t szűrők vagy membránok segítségével választják ki. Ezek a technológiák lehetővé teszik a CO2 kompresszálását és föld alatti tárolását vagy ipari felhasználását. E módszerek ígéretesek a tengervíz CO2 koncentrációjának csökkentésében, így „ösztönözve” az óceánokat, hogy több CO2-t nyeljenek el az atmoszférából. Az energia- és költségigények azonban jelentős kihívást jelentenek, amelyeket meg kell oldani, hogy ezek a technológiák nagy léptékben is életképesek legyenek.
  • Óceánok lúgosítása
    • Az óceánlúgosítás folyamatának növelése lúgos anyagok, például zúzott mészkő hozzáadásával történik. Ez a folyamat növeli a víz pH-ját és CO2 elnyelő képességét, átalakítva azt bikarbonát és karbonát ionokká. Ezek a stabil ionok kevésbé valószínű, hogy visszakerülnek az atmoszférába, ezzel hosszabb távú megoldást kínálva a CO2 megkötésére. Ezen kívül az óceánlúgosítás növelése segíthet a savasodás enyhítésében, kettős hasznot nyújtva, mind a klímavédelmi, mind a tengeri ökoszisztémák egészségének szempontjából. Az óceánkémia megváltoztatásának lehetséges ökológiai hatásait azonban alaposan meg kell vizsgálni, hogy a megközelítés biztonságos és hatékony legyen.

2.4     Előnyök és potenciál

Az óceánok szénmegkötési képességének fokozása számos előnnyel jár:

  • Növelt CO2 eltávolítás: Ezek a technológiák jelentősen növelhetik az atmoszférából eltávolított CO2 mennyiségét, segítve a globális erőfeszítéseket az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.
  • Óceánelsavasodás mérséklése: A tengervíz lúgosságának növelésével ezek a módszerek segíthetnek ellensúlyozni az óceánelsavasodás káros hatásait. Az egészségesebb tengeri rendszerek támogatják a biodiverzitást és azoknak a közösségeknek a megélhetőségét, amelyek halászatra és a turizmusra támaszkodnak.
  • Skálázhatóság: Az óceánok mérete lehetővé teszi ezeknek a módszereknek a globális léptékű alkalmazását, jelentős hatást gyakorolva az atmoszférikus CO2-re. Ha sikeresen alkalmazzuk, ezek a technológiák kiegészíthetik a szárazföldi szénmegkötési stratégiákat, átfogóbb megközelítést biztosítva a szénkibocsátás kezelésére.  

2.5     Kihívások és akadályok

Az ígéretes kilátások ellenére ezek a technológiák számos kihívással néznek szembe:

  • Ökológiai hatás: a vegyi anyagok alkalmazása vagy az óceán összetételének megváltoztatása nem várt hatásokkal járhat. Kiterjedt kutatások szükségesek annak biztosítására, hogy ezek az intézkedése ne okozzanak több kárt, mint hasznot. A hosszú távú ökológiai következmények felmérése elengedhetetlen a felelősségteljes megvalósításhoz.
  • Költségek és energiaigény: A CO2 megkötési és tárolási folyamatok gyakran energiaigényesek és költségesek. A méretgazdaságosság, a technológiai fejlődés és a támogató szabályozás segíthet a költségek csökkentésében.
  • Szabályozási és etikai kérdések: Az óceáni környezet nagyléptékű manipulációja etikai és politikai kérdéseket vet fel. Nemzetközi együttműködésre és robosztus kormányzati keretekre lesz szükség ezeknek az intézkedéseknek a felelősségteljes alkalmazásához. A döntéshozóknak egyértelmű irányelveket és monitoring mechanizmusokat kell létrehozniuk az átláthatóság és az elszámoltathatóság biztosítása érdekében.

2.6     Kutatás és fejlesztés

A folyamatban lévő kutatások célja ezeknek a technológiáknak az optimalizálása, hogy hatékonyabbak és környezetbarátabbak legyenek. Kísérleti projektek és tesztüzemek vizsgálják a megvalósíthatóságukat és finomítják a folyamatokat. A tudósok, döntéshozók és ipari szereplők közötti együttműködés kulcsfontosságú ezeknek a megoldásoknak a koncepcióból a valóságba történő előmozdításában. Az interdiszciplináris partnerségek ápolása és a nagyszabású kísérletek finanszírozásának biztosítása felgyorsíthatja az óceán alapú szénmegkötési technológiák fejlesztését és bevezetését.

2.7     Következtetés

Az óceán alapú szénmegkötési technológiák feltérképezése ígéretes területet jelent az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Az óceánok természetes szénelnyelő képességeinek fokozásával ezek az innovatív módszerek jelentősen csökkenthetik az atmoszférikus CO2 szinteket. Azonban az ökológiai, gazdasági és etikai vonatkozások gondos mérlegelése elengedhetetlen annak biztosításához, hogy ezek a megoldások hatékonyak és fenntarthatóak legyenek. A kutatások előrehaladtával ezek a technológiák a globális stratégiák kulcsfontosságú elemeivé válhatnak az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésében és bolygónk védelmében. A sikeres megvalósításhoz globális együttműködésre, a kutatásba való tartós befektetésekre és a felelősségteljes környezetgazdálkodás iránti elkötelezettségre lesz szükség.

(forrás: nationalgeographic.com)

Energiaár változások

ÁRAM:

HUDEX BL 2025

2024.01.01-2024.07.08:

Hírlevél 3

2023.01.01-2024.07.08:

Hírlevél 4

CO2:

Hírlevél 5

EEX GERMAN 25BL:

GÁZ:

TTF Winter 24:

Hírlevél 7

Magyarország energetikai kezdeményezéseit is támogatja az EU; Európa legnagyobb ritkaföldfém-lelőhelyére bukkantak Norvégiában

 

Magyarország energetikai kezdeményezéseit is támogatja az EU

  • Az Európai Bizottság az uniós Modernizációs Alapon keresztül 2,9 milliárd eurót (mintegy 1160 milliárd forint) folyósított tíz uniós tagállamban, köztük Magyarországon megvalósuló, összesen 39 energetikai kezdeményezés támogatására.
  • Az Európai Bizottság közleménye szerint az uniós finanszírozás 76,8 millió euróval (mintegy 30,7 milliárd forint) támogatja Magyarországon a megújulóenergia-alapú távfűtési rendszerek korszerűsítését és fejlesztését.
  • Hozzátették: a tíz országban – Magyarország mellett Bulgáriában (65,2 millió euró), Horvátországban (52 millió euró), Csehországban (835,2 millió euró), Észtországban (24,1 millió euró), Lettországban (26,8 millió euró), Litvániában (59 millió euró), Lengyelországban (697,5 millió euró), Romániában (1,095 milliárd euró) és Szlovákiában (35 millió euró) – finanszírozott beruházások az energiarendszerek korszerűsítését, az energia-, az ipari és a közlekedési ágazat üvegházhatásúgáz-kibocsátásának csökkentését, valamint az energiahatékonyság javítását támogatják.
  • A beruházások segítik a tagállamokat éghajlat- és energiapolitikai céljaik elérésében, és hozzájárulnak az EU azon hosszú távú célkitűzéséhez, hogy 2050-re elérje a klímasemlegességet.
  • Az alap olyan beruházásokat támogat, melyek a megújuló energiaforrásokból előállított energia termelésére és felhasználására, az energiahatékonyságra, az energiatárolásra, az energiahálózatok – köztük a távfűtési vezetékek és a villamosenergia-átviteli hálózatok – korszerűsítésére, valamint az átmenetre irányulnak a szénenergiától függő régiókban – ismertette az MTI a közlemény alapján.

(forrás: index.hu)

Európa legnagyobb ritkaföldfém-lelőhelyére bukkantak Norvégiában

  • Az Európai Unió szeretne lazítani a kínai függés szorításán, a most felfedezett készlettel ez sikerülhet.
  • Jelentős ritkaföldfém-lelőhelyet találtak Norvégia déli részén egy egykori tűzhányó belsejében – jelentette be a Rare Earths Norway nevű bányacég. A Fen Carbonatite Complex nevű lelőhely, amely a Norsjø-tó partján fekszik, egy 580 millió éve működő vulkán két kilométer átmérőjű, ásványokban gazdag, megszilárdult magmát tartalmazó csatornája. A próbafúrások 468 méteres mélységig mutattak ki érceket, amelyek minden jel szerint tengerszint alatt 1000 méterig vagy még tovább folytatódnak.
  • A ritkaföldfémek nevükkel ellentétben nem ritkák, viszont mérgezőek, kitermelésük pedig komplikált és környezetszennyező. E 17 elem nélkül nincs modern technika és elektronika, sem érintőképernyők vagy akkumulátorok. A neodímium és prazeodímium ötvözeteiből készülnek a legerősebb mágnesek, amik a szélturbinák és elektromos motorok fontos alkatrészei. Miközben a megújuló energia lebontja a gazdaságok olajfüggőségét, egy másik függőséget okoz. A ritkaföldfémek világpiacát egyetlen szereplő uralja: az anyagok 70 százalékát Kínában termelik ki és 90 százalékban itt dolgozzák fel.
  • A világ második legnagyobb gazdaságává fejlődő ázsiai ország a 90-es évek óta tudatosan építi dominanciáját a területen, és rendszeresen tesz a piaci árakat többszörösére emelő, barátságtalan piaci lépéseket. Amerika és Európa ezért hosszabb ideje igyekszik függetlenedni a kínai ritkaföldfémektől. Kína erre válaszul már nem a nyersanyagok exportját korlátozta, hanem a kitermeléshez köthető technika és mágnesgyártási szaktudás kivitelét tiltotta meg.
  • Az Európai Unió ennek megfelelően stratégiai célként jelölte meg, hogy a ritkaföldfémek legalább 10 százalékát az EU-n belül termeljék 2030-ig. A Fen nagyban segítheti ennek elérését.

  • Legutóbb másfél éve találtak nagyobb lelőhelyet Skandináviában, amely a becslések szerint mintegy 1 millió tonna ritkaföldfémet tartalmaz, de ez eltörpül a Fen 8,8 millió tonnás becsült készlete mellett. 
  • Ebből mintegy 1,5 millió tonna lehet a mágnesek előállításához felhasználható fém. A norvég bányászok elmondásuk szerint 2030-ig belevágnának a kitermelés első szakaszába.
  • Norvégia Európa egyik leggazdagabb országa, amit az északi-tengeri olajnak köszönhet, amivel a világ legnagyobb exportőrei közé tartozik. A Rare Earth Norway vezetője arra a kérdésre, hogy a most felfedezett ritkaföldfémek többet érnek-e, mint az ország olajkészletei, az Európai Bizottság elnökére, Ursula von der Leyenre hivatkozva elmondta, hogy többet ugyan nem érnek, de fontosabbak.

(forrás: index.hu)

Image
Image
Image
Image
Image
Image

Elérhetőségeink

ENCO Energy Kft. 


Alstom Irodaház | 1138 Budapest, Váci út 152.-158.

Iroda: +36 1-789-5201
e-mail: ugyfelszolgalat@encoenergy.hu

Image
Image
Image

Irodánk

Image
Image
Image
Image
Image
Image