Blog

Új napelemes szabályok

Új napelemes szabályok

  • Az, aki 2023. szeptember 7-én éjfélig bejelentette háztartási méretű napelem telepítési szándékát az elosztótársaság felé, ő még az éves szaldó elszámolási rendszerbe kerül az üzembe helyezéstől számítva 10 évig akkor, ha 2026. január 1-ig üzembe helyezi a rendszerét.
  • Éves mellett megjelent a havi szaldó (!) elszámolási kategória is.A kormányrendelet elején rögzítik, hogy pontosan hogyan is kell érteni a szaldó elszámolást, ami önmagában nem új dolog egy korábbi energiahivatali rendelet alapján („irányonként elkülönített és összegzett mennyiségek különbsége alapján számolják el” a betáplált és vételezett energiamennyiséget). Az viszont teljesen új fejlemény, hogy rögtön beiktatták a havi szaldó kifejezést is a definícióba, aminek a 3. § (1) bekezdésében rögzített esetben van nagy jelentősége.
  • A betáplálási stop/zárolt körzet miatt NEM esik el a szaldó elszámolástól és havi szaldóban maradhat az, aki eddig is abban volt.
  • Pici plusz kedvezményt kaptak a szaldósok a pontosítás jegyében.Ezt úgy kell érteni, hogy eddig úgy szólt a szabály, hogy a háztartási méretű kiserőmű üzembe helyezését követő „10. Év végéig” járt a szaldó szerinti elszámolás, amely kifejezés helyébe a „10 éves időszak végével érintett naptári hónap utolsó napjáig” szöveg. Magyarul: kap néhány nap, esetleg néhány hét pluszt a fogyasztó, attól függően, hogy mikor jár le a 10 éves időszaka a hónapon belül.
  • Lényeges engedményt kaptak a rendszerbővítést végrehajtók: maradhatnak tíz évig az éves szaldóban.Több új szabályt is rögzít a kormányrendelet 3. §-a azok számára, akik bővítik a napelemes rendszerüket, és ezeket összeolvasva a lényeg az, hogy még akkor is maradhatnak tíz évig az éves szaldóban azok a napelem tulajdonosok, akik 2023. szeptember 7-ig bejelentették a kapacitásbővítést, ha 2026. január 1-ig üzembe helyezik ezt a megnövelt kapacitású rendszert. Eddig a rendszerbővítés esetén az volt a szabály, hogy a bővített rendszer üzembe helyezésével átkerült volna a teljes rendszer a bruttó elszámolásba.
  • Nem bukja a tíz évig éves szaldó elszámolást az, aki tárolót telepít, vagy invertert cserél, esetleg rendszerméretet csökkent.
  • Rögzíti a jogszabály, hogy kik kerülnek a bruttó elszámolási rendszerbe, és havi lesz az elszámolási gyakoriság a profil elszámolásúaknak. Főszabály szerint azok kerülnek ide, akik tavaly szeptember 7. után jelezték az elosztójuk felé a napelem telepítési szándékukat, illetve 2026. január 1. után fejezik be a (bővített) rendszer üzembe helyezését, illetve azok, akiknél már letelt az üzembe helyezéstől számított tíz év. A bruttó elszámolás anyagi oldalát már egy tavaly október 5-i kormányrendelet kijelölte, amelynek a lényege az, hogy ha betáplálás történik a hálózatba, akkor azt elosztói körzettől függően bruttó 5 forint körüli áron kell átvennie az elosztónak, igaz mögötte az egyetemes szolgáltató fizet.
Image
Image
Image
Image
Image
Image

Elérhetőségeink

ENCO Energy Kft. 


Alstom Irodaház | 1138 Budapest, Váci út 152.-158.

Iroda: +36 1-789-5201
e-mail: ugyfelszolgalat@encoenergy.hu

Image
Image
Image

Irodánk

Image
Image
Image
Image
Image
Image